Fotósuli

A fényképezés nem boszorkányság

Néhány tipp baba fotózáshoz

2016. március 21. 12:45 - Feggaris

A babafotózás nagyon fontos egy család életében. Gyönyörű pillanatokat tudunk ilyenkor megörökíteni, és ez örök emlék marad.

Azonban nem könnyű műfaj. Rengeteg türelem szükséges hozzá. De szerencsénk is van, mert a picik az első hetekben nagyon sokat alszanak és nyugodtak, ezzel megkönnyítve a munkánkat. Ráadásul nincs is cukibb egy édesdeden szuszogó picinél. Nem is kell ennél jobb téma.

18036119_m.jpg

Idő

Kérjük meg a szülőket, hogy még a szülés előtt jelezzék az újszülött fotó készítési szándékukat. Mivel az babafotózásra az első hetekben kell sort keríteni, ezért fontos, hogy tudjuk, mikor várható a szülés és számítsunk abban az időszakban a pici fotózására. Nyilván nem lehet előre pontos időt meghatározni, de lehet rá készülni.

Maga a fényképezés is időigényes. Nekünk kell alkalmazkodnunk a babához. Legalább 3-4 órát szánjunk egy-egy baba fotózására. Az idő viszont a mi oldalunkon áll. Sok és változatos képet készíthetünk a babáról.

Fény

Nagyon sokszor beszéltünk már arról, hogy a fényképezéshez leginkább fény kell. A legjobb a természetes fény. De a stúdióban szükségünk lesz vakura is. Mindig felülről érkezzen a fény. Ha alulról érkezik a fény, ijesztő képeket fogunk készíteni. Ha szórt fényekkel dolgozunk (rengeteg fénymódosító előtét kapható már a piacon), esetleg kicsit távolabbról, oldalról, akkor a babát nem fogja zavarni a vaku villanása, és szebb fényeket is kapunk. Kísérletezz, játssz a fényekkel.

Mosoly

Figyeljünk arra, hogy meleg legyen a stúdióban. Nem szabad, hogy fázzon a pici. A legjobb időszak a fényképezésre két etetés között van, mert nincs is boldogabb egy jóllakott babánál.

Az újszülöttek mosolya a szakértők szerint reflex. Azonban minket ez nem zavar, a lényeg, hogy nagyon cuki egy mosolygó baba. Vannak azért trükkök, hogy mosolygásra bírjuk a piciket. Az első a türelem és folyamatos készenlét. A picik alvás közben sokat mosolyognak. Úgyhogy, nincs is más dolgunk, mint kivárni a megfelelő pillanatot.

Ha a baba úgy dönt nem mosolyog magától, simogassuk meg lágyan a pofiját a szája szélénél, biztos, hogy vigyorra fog húzódni a szája. Esetleg fújjunk rá az arcocskájára kicsit, a levegő megcsiklandozza az arcát és tuti jön a mosoly.

Végül szerezzünk be cuki kiegészítőket. Puha takarókat, plüss állatokat, édes sapikat. A kiegészítők száma végtelen.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fotosuli.blog.hu/api/trackback/id/tr468490366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása