A húsvét a keresztyénség legnagyobb ünnepe, mégis elég nehéz logikusan elmagyarázni, mit is ünneplünk valójában.
Először tisztázzuk, hogy mit nem: Nem a nyuszit, nem a tojást, nem azt, hogy a böjt után végre ehetünk húst is, nem Jézus, a bölcs tanítómester halálára emlékezünk, és nem is a bűneink miatt kell feltétlenül rosszul érezni magunkat négy napon keresztül...
"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." János 3:16
Tehát a KEGYELMET kaptuk, amit persze nem a nyuszi hozott, hanem Isten Fia adta életét érte.
A tiltott gyümölcs óta mindig a másikban keressük a hibát, (Ádám: az asszony mondta, akit mellém adtál, Éva: A kígyó mondta, hogy olyanok leszünk tőle, mint Isten).
Ennek a következménye, hogy mindig a másik emberen akarjuk a saját bűneinket megbosszulni, és az erőszak erőszakot szül, lásd vérbosszú intézménye.
Az ószövetségben nagy előrelépés történt: "Szemet szemért, fogat fogért", tehát a régi felfogással ellentétben nem szabad nagyobb mértékben elégtételt vennünk, mint amilyen sérelmünk történt:
Ebben a felállásban is, ha egy bűn-vezeklés számegyenesen képzeljük el a világot (32-ig skáláztam, mert annyi fogunk van), csak egy vonalon mozoghatunk, és legjobb esetben is nulla az eredmény.
Akkor még nem beszéltünk a fenti elv következményeként keletkező temérdek fogatlan fogorvosról, és szemtelen szemészről. ;-)
Sajnos sokan ma is úgy gondolják, hogy elég a bűneimmel megegyező "jócselekedetet" végrehajtani, esetleg kimagyarázni valamiféle mennyei bíróság előtt, és máris mehetek örök életen át hárfázni a mennybe. De mint a fenti ábrán is látszik, ha sikerülne is kiegyenlíteni a számlát (egyébként nem sikerülhet), akkor is 0 azaz nulla az elért eredmény, tehát a hárfázásnak lőttek.
A fenti ténymegállapítás után természetes emberi reakcióként elkezdjük Istent mérlegelni, és megállapítjuk, hogy nem is velünk van a baj, hanem vele, hiszen nem igazságos, mivel teljesíthetetlen feladatot állított elénk.
Mivel Isten szeretete és hatalma végtelen, tehát a mi elért eredményünk továbbra is ZÉRÓ.
Isten végtelen szeretettel szeret minket, (amit mi nem tudunk elképzelni, hiszen a legnagyobb szerelmünkről is előbb-utóbb kiderül, hogy nem hajtja le a WC deszkát, vagy középen nyomja ki a fogkrémet) ezért egyszülött fiát adta, hogy a mi bűneink számláját kifizesse, ezt hívjuk kegyelemnek.
Itt jegyezném meg, hogy ugyan az emberek ölték meg Jézust, de mivel Ő Isten fia, hatalmában lett volna a katonákat mondjuk tarajos süllé változtatni, és elsétálni, de nem tette. Hanem az életét adta értünk, majd a feltámadáskor visszavette azt, mint ahogy mi is fel fogunk támadni.
Tehát a számegyenes egysíkú vonaláról Isten jóvoltából már egy függőleges tengely is létrejött, egy koordináta redszer, ami kereszt alakú (gondolom nem véletlenül). Ezen a függőleges tengelyen mostmár el tudunk mozdulni a holtpontról.
Hogy kimozdulhassunk a nulláról, csak két dolgot kell megtennünk:
- Elfogadni a kegyelmet, és élni vele, földi életünk végéig, és azon túl.
- Elengedni a "szemet szemért" tengelyt, és nem azon elhelyezgetni másokat, hanem nekik is megbocsájtani.
Hát ez nem könnyű, de nem is lehetetlen. Mi keresztyének semmivel sem vagyunk különbek mondjuk egy tangóharmonika gyüjtő klub, vagy egy futballcsapat tagjainál, sőt, talán mi is tagjai vagyunk ilyen, vagy más társaságnak. A különbség nem mi és a tangóharmonikagyüjtők között, hanem Isten és a tangóharmonika, vagy bőrgolyó között van. Ha már a számegyenesnél tartunk, akkor végtelen különbség.
Húsvétkor egyszerűen örülünk ennek a kegyelemnek, és hálát adunk Istennek ezért.
Kedves olvasó, a fentiek értelmében Téged is arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem az esetleges hibás következtetésekért, rossz poénokért, és találkozzunk húsvétkor a templomban!
Áldás Békesség!
Mészáros Tibor
(nem teológus, csak buta vakukereskedő)
