Fotósuli

A fényképezés nem boszorkányság

Karma, az első GoPro-drón - másodpilótával

2016. december 05. 08:28 - Feggaris

A GoPro amerikai cég bejelentette az első saját drónját. A Karma – mert ez lett a neve – összecsukható és a drón irányítását egy beépített repülőszimulátorral tudjuk megtanulni. Ezt a Passenger mobilapplikációval tudjuk megtenni, ami azonban nem csak ezt tudja. A segítségével a drón-pilótához csatlakozhat még egy felhasználó, aki mint másodpilóta működhet közre. Így míg az egyik használó vezeti a drónt, a másik a felvételeket készíti el.

44747419_m.jpg

A GoPronak már nagyon jól jött egy újdonság, mert a cég negyedik negyedéves bevételei nem a tervek szerint alakultak. Az alkalmazottak hét százalékát is el kellett küldeniük és persze a részvények árfolyama is zuhanásba kezdett.

A cég nem idős, 2002-ben alapította Nick Woodman – a vállalkozásnak 2014-ig Woodman Labs Inc. volt a neve – és nagyfelbontású, emellett kicsi digitális videókamerákat gyárt. Ezek a kamerák nagyszerűek extrém sportok rögzítésére és könnyen felszerelhetők a sportfelszerelésre, akár kerékpárról, akár bukósisakról van szó.

Persze nem jött sem az ötlet, sem a siker azonnal. Woodman a diploma után Kaliforniában egy marketing céget alapított, ami gyorsan csődbe is ment. Ekkor még fiatalon, mindössze 26 évesen elindult világot látni. Elhatározta, hogy szörfözni fog és körbeutazza a földet. Az ausztrál és az indonéz partoknál jött a felismerés. Woodman szörfözés közben jött rá, hogy nagyszerű lenne, ha egy csuklóra erősített kamerával tudna felvételeket készíteni a barátairól. Így született meg az első GoPro, ami kifejezetten csuklókamera volt.

Persze pénze nem volt a megvalósításra, így először azt kellett szereznie. Balin vásárolt kagyló nyakláncokat árult a kaliforniai parton és az édesanyjától is kapott kezdőtőkét.

A prototípust ő építette össze. Az első 35 milliméteres és már vízálló gép 2004-ben készült el. A legelső nagy megrendelője pedig egy japán cég volt.

Később Woodman rájött, hogy az emberek szeretnék önmagukat is videózni, így összehozta az újabb generációs GoPro-t, ami már testre, felszerelési eszközökre is felerősíthető lett. Így a GoPro már szélsőséges körülmények között is használhatóvá vált, akár vízben is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fotosuli.blog.hu/api/trackback/id/tr7511737877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása