A fotózás nem csak beállított képekről szól. Csodálatos pillanatokat örökíthetünk meg, ha a háttérben maradunk.
Akiket közelről ismerünk, könnyedén lencsevégre kaphatjuk, mert kölcsönös a bizalom. Nehezebb ismeretlen embereket fotózni. Sok ember szívesen veszi az őszinte érdeklődést és szívesen hagyja, hogy fényképezzünk, másokat pedig kifejezetten zavar, ha fotózzák. Sok kultúrában tilos fényképezni, mindenképp tiszteletben kell tartanunk ezeket a szokásokat, hiedelmeket. Ezért, ha utazunk, előbb mindenképp informálódjunk a hely szokásai, illemszabályai tekintetében. Utazás előtt tájékozódjunk, olvassunk beszámolókat, ha vannak ismerőseink, akik már jártak ott, akkor faggassuk ki őket a helybeliekről, a helyről. Tanuljunk meg néhány mondatot a helyiek nyelvén, ha megszólalunk a nyelvükön garantáltan oldódik a feszültség.
Induljunk felfedező útra, csak úgy. Figyeljük a várost, az embereket, a hely hangulatát. A fotós túrához vigyünk megfelelő felszerelést. Ne cipeljünk túl sokat, de ne is maradjunk le jó képek lehetőségéről felszerelés hiánya miatt. Ami kell az nyilván a gépváz, objektívek, mondjuk egy 17-35 milliméteres és egy 81-200 milliméteres gyújtótávolságú. Legyen nálunk egy porté optika, és persze vakura sem csak a sötétben lehet szükségünk... Ne feledkezzünk meg elegendő akkuról és memóriakártyáról sem.
Próbáljunk rejtve maradni. Igyekezzünk az embereket a hétköznapi élethelyzetükben lencsevégre kapni. A legjobb, ha az alanyunk észre sem vesz minket. Ha nagyobb távolságból, teleobjektívvel készítünk képeket kevésbé keltünk feltűnést. Akkor is elkerülhetjük a feltűnést, ha hozzászoknak jelenlétünkhöz. Üljünk be egy kávéházban, rendeljünk egy kávét és üldögéljünk, figyeljük a vendégeket, a dolgozókat, az utca forgatagát.
A fénykép akkor lesz szép, ha megragadjuk a pillanatot. Ehhez türelem és jó szem kell. De nem elég, ha gyorsak a reflexeink, egy kicsit a jövőbe is kell látnunk. Előre meg kell sejtenünk a történéseket, az alanyunk viselkedését.
Mindig tisztelettel közeledjünk és viselkedjünk illemtudóan, nyerjük meg a helyiek rokonszenvét.
További öt tanács a fotózáshoz nyaralás idején ide kattintva olvasható.